Prológus

 14 éves koromban elvesztettem azokat, akik a legfontosabbak voltak nekem. Köztük Őt is. Róla nem meséltem senkinek, hisz nagyon fáj, hogy levesztettem, de hát nincs mit tenni ellene. Ez történt. De bárcsak visszamehetnék az időbe. Szólnék neki, hogy ne üljön autóba. Megbántam amiket tettem tény és való, de akkor úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. Nem tudok róla leszokni. Függő lettem...
Egy nap azonban találkoztam 5 idegen fiúval. Később aztán egyre jobban megismertem őket, de megtudtam valamit. Agydaganatom van. Emiatt összevesztem egy pár emberrel, amiért nem mondták el, de nem tudtam mást tenni, akkor így adódott. Őket is elvesztettem. Miért nem tudok magam mellett tartani embereket? Sose voltak barátaim, de úgy látszik most találtam párat. Nem is kell sok, csak, hogy igaz barátok legyenek. Olyanok, akik mind végig kitartanak melletted. Ha már a végignél tartunk. Hát neem már csak ez a nyár maradt. Megpróbálom kiélvezni az utolsó pillanatokat. 3 hónap... nekem ennyi maradt...