Part 1

Hát sziasztok újra!! :)) Meghoztam az első részt.. nem fecsegek tovább, szóval jó olvasást és várom a véleményeteket!! :** xxVanessbiii*
(a jellegzetes park, ahova járnak) xDD

..."aki a drog helyett inkább a tanulást választja, az a csoda! Mindenki mindent tőlem vár, de nem veszik észre, hogy volna hatalmuk."


   Hol is kezdjem. Nem szokásom bemutatkozni, minek is. Azért, hogy még is tudjatok rólam valamit, kicsit mesélek az életemről. 14 éves voltam, amikor anyuék meghaltak. Azóta a nagyszüleim házában élek, akik szintén magamra hagytak. Már rengeteg dolgon mentem keresztül, de egy dologról még soha nem meséltem senkinek. Amit nem is fogok elmondani, mert nincs senki olyan az életemben, akinek elmondhatnám. Csak a kutyusom van. Neki szoktam kiönteni a szívem-lelkem. Vannak barátaim, de legjobb barátnőm nincs. Egyedül Tomra és Larára számíthatok. Tom olyan, mint az én „bátyám”. Mindenhova elkísér és hasonló a sorsa, mint nekem. A szülei szintén meghaltak. 4 éve ismerem, pár nappal a anyuék halála előtt ismertem meg és már az első perctől fogva kötődtünk egymáshoz. Mármint barátok. Nehezen nyílok meg mások előtt. Igaz, hogy már 18 éves leszek pár hónap múlva, még se volt, olyan, hű de sok pasim. Ha összeszámolom.. talán összesen volt 3 és most egy sincs. Nem is baj. Nem akarom azért elhanyagolni a kutyám, mert egy idióta köcsög az ujja köré csavar, majd amikor megun, csak szépen elhajít a legközelebbi „kukába”. Meg vagyok én pasi nélkül is.
   Most épp a közeli parkba tartok a barátaimhoz, ahol minden délután gyülekezünk. 3 éve mindig ide járok. Mások, mint a suliban lévő barátaim. A sulis barátaim ezekről a barátaimról nem is tudnak. Jobb is, mert ez amolyan „társaság”, ahol nem épp egészséges dolgokat csinálunk. Aki itt van, mind drogozik, cigizik és egy vagy annál több vágás van a karján. Igaz rám az utolsó nem igaz, de az előtte lévők igen. Bármennyire is hihetetlen. ez az igazság. Mióta anyumék meghaltak ehhez a csoporthoz csatlakoztam. És bármennyire fura is a cigi vagy a drog megnyugtat. Csak olyat szívók, ami nem káros az agyamra és mindig tudom, hogy mit csinálok. Egyszer volt velem olyan, hogy valami idióta barom olyat nyomott a kezembe, ami megváltoztatta a gondolataimat és felmásztam egy busz tetejére elénekelni egy nyálas számot. Természetesen ezt onnan tudom, hogy Tom megörökítette. Rengeteg képet készítettünk és videót is.
- Mia ma eljössz Matt házibulijába?- kérdezi vigyorogva Tom. Tuti valamit szívott már.
- Naná.. ki nem hagynám! Hányra menjek?- kérdezem, miközben elfogadom az éppen most sodort füves cigit.
- Majd érted megyek!- húz az ölébe és nyom egy puszit az arcomra, amolyan baráti stílusban.
- Oki!- nevetek. A tüdőmben szétárad a füst, ahogy szívok egyet és már is megkönnyebbülök. A mai nap a suliba kikészített teljesen. Utolsó nap írni kémiából.. milyen már? Ráadásul csak 2 óránk volt megtartva. 2-es magatartásomhoz híven tuti karó lesz.
    Ekkor átfutott valami az agyamon. Tuti, hogy anyuék és Ő nem örülne annak, ha most így látnának. A jó kislányuk, aki egész általánosba 4-5 tanuló volt. most lerontott és nagy nehezen küzd az év végi kettesekért. Én nem ilyen voltam előtte sose. Anyuéktól mindenre engedélyt kértem és sose káromkodtam.
   Most már, engedély nélkül kisétálok óra közben, csak mert úgy tartja kedvem, hogy eljött a bagózás ideje. Már egy napom se telik el úgy, hogy nem káromkodnék.
- Hahó Mia itt vagy?- legyezi előttem a kezét Tom.
- Ja persze csak gondolkoztam!- mondtam, majd mosolyt varázsolt az arcomra az, hogy valamelyik idióta valami újat próbált ki és az erre járó öreg néniknek/bácsiknak könyörögnek, hogy vigyék haza, mert náluk otthon nem kapnak mókust. Vagy, hogy Matt a kukába hajolva kiabál, hogy ne aggód Ariel megmentelek. És ne feledkezzünk meg Jeremyről se, aki felmászott a fára kergetve egy mókust, aki ellopta előle Hamupipőke üvegcipőjét. Persze ezt csak mind ők látják, mi pedig röhögünk rajtuk, ahogy ezeket kiabálják.
   Ránézek Tomra, aki szintén nevet, majd ő is rám emeli a tekintetét.
- Minden rendben?- kérdezi aggódva.
- Hiányzik! Nagyon- sírom el magam.
***
- Megjöttünk!- kiálltja túl a hangzavart Tom, amikor belépünk Matt házába. A zenét már az utca elején hallottuk. A szobában tömény alkohol és füst szag van. Mosolyogva elindulok a pult felé, ahol egy mosolygós emberke integet felém.
- Szia Jeremy!- köszöntöm egy öleléssel.
- Hy! Mit iszol?- kérdezi, mire én megrázom a fejem jelezve, hogy nem kérek semmit.
   Pár perccel később Tom jön felém. Még nem ivott semmit, látni az arcán.
- Hölgyem szabad egy táncra?- nyújtja a kezét.
- Nem is tudok táncolni!- nevetek, de azért a kezébe helyezem a sajátom.
   A táncparkettre rángat, majd elkezdünk táncolni, de hirtelen minden elsötétül és már csak arra eszmélek fel, hogy a kanapén fekszek.
- Mi történt?- kérdezem kicsit kábán.
- Elájultál- mondja Tom aggódva-, jól vagy?- kérdezi.
- Aha persze!- mondom vidáman, majd fel is pattanok, hogy menjünk vissza táncolni, de hirtelen éles fájdalom nyilall a fejembe és emiatt visszaesek a kanapéra.
- Oké, most azonnal bemegyünk a kórházba, úgyse ittam még, Matt pedig kölcsön adja a kocsiját- mondja, majd felkap és kifelé tart velem.
- Nem-nem kell, jobban leszek!- ellenkezek, de meg se áll. Berak a kocsiba, majd ő is beszáll és elindulunk. A fejem iszonyatosan fáj és csak remélni tudom, hogy nem vertem be.
- Amikor elájultam bevertem a fejem?- kérdezem.
- Nem mert elkaptalak és még csak elesni se estél el hála istennek. De miért? Fáj a fejed?- kérdezi aggódva.
- Á… kutya bajom holnapra elmúlik!- mosolygok erőltetetten.
   Begördülünk a kórházhoz, majd a szükséges kezelésekre visznek. Először megvizsgál az orvos, majd nem tetszik neki, hogy fáj, a fejem ezért kér egy CT-t és egy röntgent.
- Ma már nem engedhetem haza! Nem tudjuk, milyen baja van, amíg meg nem jönnek az eredmények és az lehet, hogy csak éjfélkor, de az is lehet, hoyg csak holnap. De ilyen állapotban nem engedhetem haza.
- De… a kutyám…
- Majd a szülei biztos megetetik. Apropó. Megadná az adatait, valamint a szülei telefon számát?- kérdezi rám nézve.
- Neem- remegek a sírás határán.
- Ezt hogy érti?- kérdezi felvonva a szemét.
- A szülei meghaltak, testvére nincs, nagyszülei sincsenek. Nincsenek hozzátartozói, egyedül a kutyája van és én a legjobb barátja, aki olyan neki, mintha a bátyja lennék!- mondja Tom.
- Értem, akkor jöjjön velem!- mondja, majd rám néz-, maga pedig addig maradjon itt, mindjárt visszajövünk!- néz rám szigorúan.
- Rendben!- mondom, majd végre csillapodik a fejfájás.
Tom szemszöge:
   Kisétálok a kórteremből Dr. Dubble-val.
- Kérem biztos nem jöhet haza még ma?- kérdezem.
- Hát éjfél után már nem engedünk ki senkit. Addig még meg kéne érkezni-e az eredménynek, de kétlem, hogy…
- Dr. Dubble! Mia Swam eredményei- nyújtja oda mosolyogva egy fiatal nővér, kb. velem egyidős. Hű, egy kicsit korán kezdte, biztos csak diák.
   Dr. Dubble ahogy a sorokat olvassa lefehéredik, majd keze remegni kezd. Rám emeli tekintetét, majd visszacsúsztatja az eredményt a borítékba.
- Sajnálom Mr. Walker!- hajtja le a fejét-, töltse a lehető legtöbb időt vele!- nyújtja át a borítékot. Majd megvárja, hogy elolvassam.
- Ez lehetetlen valamit rosszul vizsgáltak… rosszak a gépek! Nem veszíthetem el őt is! Már mindenkit elveszítettem. Ő az egyedüli aki velem maradt! Még meglehet menteni! Minden lehetséges!- mondom könnyes szemmel és nagyon nehezen türtőztetem magam, nehogy kicsorduljon a többi is.
- Sajnálom a daganat már a fél agyát ellepte. Ha jól számolom, már csak 3 hónapja marad, és talán abból 2 hónap, amit fájdalom nélkül tud élvezni. Ha nem mondja el neki, szerintem jobb lesz neki. Ha már most megtudja, egyből lemondana életéről! Már nem lehet megmenteni!- mondja, majd megveregetve a vállam elmegy.
   Nagyon nagy düh tombol bennem. Az egész testemben. Öklömmel beleverek a falba, majd előtörnek a könnyeim.
- Maga Tom Walker?- kérdezi egy sötétkék/fekete ruhás emberke.
- Igen, segíthetek?- kérdezem rá emelve a tekintetem.
- Mia Swamot keressük!- mutatja fel a jelvényét, ami azt jelzi, hogy rendőrség. A kórházba? Na de még is mit akarnak tőle? Mit csinált?
- Mi? Miért?- kérdezem.
- Tilos helyen dohányzott és valaki feljelentette! Tudjuk, hogy ez egy kórház, de nincs feljegyezve betegnek szóval bevihetjük a kapitányságra.
- Emiatt? És börtönbe zárják? Vagy mit csinálnak vele?- kérdezem.
- Majd mindent megtud, de kérem jöjjenek velem!- mondja.
   Letörlök könnyeimet, majd benyitok Miához, aki az ágyon ül.
- Hazamehetek?- kérdezi mosolyogva.
- Nem!- válaszolja a rendőr-, a kapitányságra jön velünk!- mondja.
Nora szemszöge:
   A francba azaz ember még is csak feljelentett.
- Ember, de hát mit csináltam?- kérdezem csak, hogy leplezzem.
- Majd mindent elmondunk, ha nem emlékszik.
   Kisétálva a kórházból beszállok a rendőrautóba, míg Tom követ minket Matt kocsijával. Mikor megérkezünk, kiszállok és bemegyek a „rendőr bácsival”.
- Szóval Miss. Swam! Miért dohányzott tilos helyen, amikor az étterem vezetője kijelentette, hogy ott tilos a dohányzás?- kérdezte a rendőr, mire csak flegmán megvontam a vállam-, kérem, válaszoljon rá!
- Muszáj volt!- mondtam, szintén flegmán.
- Értem, hát akkor bíróság elé kell, hogy állítsam.
- De hisz ki lehet váltani pénzzel nem?- kérdezi Tom.
- Valóban, de már megbocsájtsanak, de nem úgy néznek ki, mint akiknek van 300$-juk!- vigyorog.
- Minek kell annyit fizetni?- kérdezem.
- Ez a törvény!
- Én kifizetem!- mondja egy hang a hátam mögül, mire hátra fordulok. 5 idegen fiú áll velem szembe. Nem ismerem őket. Mintha valahol már láttam volna őket, de nem tudom kik ők.
- Nem is isme…
- Rokonok? Testvérek?- kérdezi a rendőr rám nézve.
- Ne…
- Az unokatesója vagyok!- emeli fel a kezét egy bongyor fejű.
- Akkor a csekket holnapig elküldöm és 3 napon belül adják fel, különben mehet a lány a bíróságra!- mondja a rendőr, majd egy papírt nyújt a fiúk felé-, aláírnák az unokámnak?- kérdezi teljesen más hangnemben.
- Persze, milyen névre?- kérdezi, szintén a bongyor.
- Annie!- mondja a zsaru, mire nekem összeszorul a szívem. Tom látva a reakciómat a vállamra rakja a kezét és egy kicsit megszorítja.
   Egy csíkos felsős gyerek megragadja a kezem és elkezd kifelé húzni.
- Mit akarsz? Engedj el? Köszönöm, hogy kifizettétek, de nem is ismerlek titeket, szóval elengednél?- kérdezem, mire megáll, mert kiértünk.
- Nem tudod, kik vagyunk?- kérdezi egy mély hang.
- Nem- nézek rájuk értetlenül, mert úgy bámulnak, mintha egy űrlény lennék.
- Louis Tomlinson vagyok!- ölel meg a csíkos pólós vigyorogva, majd egy répát nyújt felém, de én megrázom a fejem.
- Liam!- nyújtja a kezét a rövid hajú srác.
- Harry vagyok, a banda legszexibb macsója!- húzza ki magát, mire a többiek hátba vágják.
- Zayn!- biccent a sötét barna hajú, akinek egy szőke tincs van elől belefestve a hajába. Bunkó ok, kösz, csá.
   Ekkor egy szőke fiú ugrik a hátamra kezébe gumicukorral.
- Niall vagyok!- ordítja a fülembe, amitől kissé megijedek, ezért hátra borulunk.
- Nem lehetett volna, halkan és kevésbé fájdalmasan bemutatkozni?- kérdezem, mire ő vigyorogva megrázza a fejét-, azt honnan szerezted?- biccentek a kezében lévő csomag felé.
- A büféből- rántja meg a vállát tök természetesen. Felpattanok és futok a büfé iránya felé.
- Várj! Téged, hogy hívnak?- kérdezi a csíkos felsős… vagyis Louis.
- Mia vagyok!- kiáltom hátra se fordulva.
   Beállva a méteres sorba előveszem a táskámból a pénztárcám és a táblát pásztázva megkeresem rajta a gumicukrot. Hamarosan sorra kerülök.
- Mit adhatok?- kérdezi egy kedves néni.
- Ő.. gumicukrot kérek szépen!- mosolygok rá kedvesen.
- A szivecskéset vagy a cicásat?- mutat fel kettőt. Némi töprengés után…
- A cicás jó lesz köszönöm!- mosolygok továbbra is.
- 1$ lesz!- mondja majd elém tol egy kis dobozkát. Furcsán nézek az arcára-, ajándék tőlem!- mosolyog-, amikor annyi idős voltam, mint te ugyanígy néztem ki és hasonló okkal kerültem én is a kapitányságra. Most 60 évesen már itt dolgozom a büfébe, de előtte messziről elkerültem a rendőrséget- nevetett, mire mosolyogva bólintotta, jelezve, hogy értem miről beszél.
- Nem lehetne gyorsabban? Mások is sorban állnak!- mordul rám a mögöttem lévő emberke.
- De persze!- mondom flegmán-, köszönöm szépen az ajándékot és a gumicukrot is. Csókolom!- váltok stílust, majd mosolyogva intek egyet és kifelé veszem az irányt.
    Amikor kiérek már nem látom a fiúkat, csak Tomot. Mosolyogva leülök a padra és kinyitom a dobozt.
- Kitől kaptad?- kérdezi Tom.
- A büfés nénitől. Nagyon kedves és valami megfogott benne- töprengek el, majd leveszem a doboz tetejét. Tartalma: nyalóka, csoki, gumicukor, répa(?), mandarin… nagyon kedves néni.
- Úúú… én is kaphatok belőle?- terem mellém Niall. Tökre bírom ezt a srácot. Cuki, szőke és vicces.
- Persze!- nevetek fel, mikor meglátom, hogy csillog a szeme, miközben a csokit nézi.
- Ez az enyém!- visít fel Louis és kikapja a dobozból a répát. Felnevetek a reakcióján, majd…
- Felőlem, én úgy se szeretem- rántom meg a vállam, mire Louis tetetett sértődöttséget színlel és hátatfordít.
- Nem ismerlek. Te nem tartozol a Tomlinson familyba!- mondja ugyanazon a sértődött hangon.
- Azt hiszem így jártam!- vonok vállat mosolyogva.
- Na jó nem lehet rád haragudni!- mondja Loui.
    Sokáig beszélgettünk a padnál. Pontosabban az 5 fiú (Tom, Louis, Niall, Harry és Liam) én csöndben figyeltem őket, és amikor vicceset mondtak velük nevettem, de nekem nem volt mit mesélnem. Mit meséljek el, hogy meghalt minden hozzátartozóm? Hogy csak a kutyusom, Lara és Tom maradtak nekem? Hogy mit csináltam eddig? Hogy kerültem ilyen társaságba? Nem… azt hiszem ezt jobb, ha csak én tudom és Tom. A másik hallgató személy az Zayn volt. Kifejezéstelen, közömbös arccal nézett mindenkit, vagy épp elővette a mobilját és elkezdte nyomkodni.
- Azt hiszem, én most megyek, még ki kell vinnem, sétálni Larát!- mondom, miközben felállok.
- Szia Mia! Majd holnap találkozunk- integet Niall.
- Ezt, hogy érted?- kérdem.
- Hát holnap tartunk amolyan, végre nyár van, szóval nekünk sincs több melónk bulit!- mondja Harry-, ahova ti is hivatalosak vagytok!- folytatja.
- Hát, köszi.. De azt hiszem, én inkább megyek a parkba…- kezdem.
- Nem mész oda vissza!- mondja komolyan Tom.
- Mi? Ezt nem tilthatod meg!- kelek ki magamból.
- De megtilthatom, ugyanis én vagyok az egyetlen, akire támaszkodhatsz, és nem akarom, hogy ugyan az történjen velem, mint a húgommal vagy a szüleimmel, vagy, hogy netán megismétlődjön az, mint a mai buliban!- mondja felemelve a hangját.
- Nem érdekelsz!- mondom, majd futásnak eredek, és meg sem állok hazáig.
   Amint belépek az ajtón, Lara ugrik fel rám, így sikeresen felborít (fura egy akkora mértű kutyától, mint egy macska), ezért mind a ketten a földön végezzük. Nevetésbe török ki, ami hirtelen átmegy keserves zokogásba. Miért nekem kellett elveszítenem mindenkit? Főleg Őt? Miért? Ő miért hagyott itt? Ha nem ült volna akkor autóba még most is itt lenne.
- Mia engedj be!- kopog (kopog? Dehogy kopog, dörömböl) az ajtómon Niall.
- Ugyan minek?- kérdezem.
- Hogy kiöntsd a lelked!- mondja.
   Felállok, majd kinyitom az ajtót. Végig nézek Niallen… és csak akkor veszem észre, hogy mennyire jól fel van öltözve. Farmernadrág, fehér póló, fekete cipő és egy piros kardigán. Érzem, hogy a sírásom még mindig nem állt el, ezért Niall nyakába borulok, aki nyugtatóan simogatja a hátam.
- Gyere be!- fogom meg a kezét és a nappaliba vezetem.
   Leülünk a kanapéra.
- Elmeséled, hogy mi történt veled eddigi életedben?- kérdezi, ekkor még jobban sírni kezdek (már ha lehetséges).
- 6 éves koromban kezdtem el táncolni. Modern táncolni. Apu az összes fellépésemen ott volt, míg anyu el volt foglalva a cégével. 7 évesen, amikor meghalt a nagypapa megkaptam Larát- simogatom meg kutyusom fejét-, a nagymamit sose ismertem. Anyuék azt mondták, hogy meghalt szóval valószínűleg úgy is van. 8 évesen kezdtem el gitározni és egészen 14 éves koromig tanultam. Utána befejeztem. Az általános iskolában sose voltak barátaim, ahogy most a gimiben sincsenek- hajtom le a fejem, mert úgy érzem, hegy ez szégyen- 14 évesen ismertem meg Tomot. Hasonló sorsa volt, mint ami nekem lett. 1 héttel később anyu és apu egy megbeszélésre mentek, de amikor jöttek haza a jeges úton belecsúsztak a tengerbe. Azóta rossz társaságba járok minden nap suli után a parkba. 14 évesen drogozni, inni és cigizni kezdtem. Úgy éreztem, hogy ez segít elfelejteni egypár dolgot. Sikerült is, de csak rövid időre. Addig amíg a szervezetemben volt az anyag- hajtom le a fejem.
- Mia ne tedd ezt! Nem egészséges!- nyúl állam alá Niall.
- Nincs más választásom, én ezt választottam. Nem fogadok meg semmit és sose fogadtam meg semmit. Majd ha már úgy van, akkor befejezem, de addig nem. Valamint 12 éve zongorázom- kelek fel a kanapéról, majd a zongorámhoz sétálok. Leülök és egy ismerős dallamot kezdek el játszani. 3 éve nem zongoráztam. Mióta anyuék meghaltak. A könnyek az arcomon egyre jobban folynak le. Ezt a dalt még Ő tanította. Ő akit annyira szerettem.
- Ez gyönyörű volt. Kitől tanultad?- kérdezte Niall, amikor befejeztem. Ráemelem a fejem, majd összeszorítom a szemem és a sírásom átmegy zokogásba és remegéssé. Niall felpattan odajön hozzám, belém karol, majd felsegít a szobámba. Betakargat, majd lemegy teát csinálni.
***
   A csésze az ágyam melletti kisszekrényen, valamint az ágyamon egy papír.
„Sajnálom, stúdióba kellett menni, remélem nem haragszol. Ölelés: Niall” De kedves. Imádom ezt a srácot. Azt hiszem barátokra leltem…



Na hogy tetszett??? értékeld itt lenn.. (tetszett, nem tetszett) majd írj kommentet, fennt a cím alatt található (komment) menüpontra kattintva... nagy örömet szereznétek nekem vele!!! :) xx :*